"Ha belém lett volna szerelmes Erdős Péter, most jobban állnék"

Описание к видео "Ha belém lett volna szerelmes Erdős Péter, most jobban állnék"

A rendszerváltás még ma sem fejeződött be – mondja Schuster Lóránt, a P. Mobil legendája, akit lehet szeretni vagy nem szeretni kemény, karcos nyilatkozatai miatt, de az biztos, hogy önazonos maradt. Vikidál Gyulára nem elsősorban a jelentései, hanem utólagos hozzállása miatt haragszik, ezért jót nevetett akkor, amikor a korábbi remek énekes a tévében beszélgetett Trianonról. „Olyan neki ez, mint lónak a mozijegy”. Arra is emlékszik, hogy Hobo hol dolgozott a kommunizmus alatt, illetve arra is, hogyan járt karonfogva Konrád Györggyel, amikor az Antall-kormány ellen protestáltak. „A Kádár-rendszer többet rontott a magyarság tudatán, mint az összes többi előtte együttvéve – mondja. – Pont ez a lapítás a káros, talán a mostani gyerekek egy része meg meri majd kérdezni, és te, az hogy volt, miért volt? De ez egy hosszú folyamat lesz”. De miért nem bízott meg soha Erdős Péterben, mit gondol az István, a királyról? Talán egyfajta válasz lehetett a hatalom által nem kívánt Honfoglalásra? Ez is kiderül a Hamis gulyásból.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке