Visszatérő ragadozók nyomában: farkasok a Bükkben

Описание к видео Visszatérő ragadozók nyomában: farkasok a Bükkben

A Bükki Nemzeti Parkban is él már több farkas, az állatok mozgását folyamatosan figyelemmel kísérik az itt dolgozó természetvédelmi szakemberek. Keresik a lábnyomokat, ürülékmintákat gyűjtenek be elemzésre, és mozgásérzékelős fotócsapdákat helyeznek el az erdő mélyén. Az elmúlt évben megszaporodott az észlelések száma, a fotócsapdák számtalan alkalommal készítettek látványos felvételeket a hegyekben kóborló falkáról. A természetvédelmi őrök több helyen jól tudják követni az állatok vonulását, és rekonstruálni is tudják, hogy egy-egy ponton mit csinálhattak a vadak.

A nyomok alapján a farkasok meglehetősen nagy területen barangolnak, jobbára azokon a kevésbé frekventált, nyugodt helyeken fordulnak elő, ahol jellemzően kicsi a forgalom, és ahol nem találkoznak emberrel. De találtak már nyomot fakitermelések környékén is, természetesen az állatok csak akkor merészkednek ide, amikor már befejeződött a munka. A szakemberek szerint a falka zsákmányszerzése a park nagyobb részén zavartalan. Az erdőjáró turistáknak pedig attól nem kell tartaniuk, hogy kirándulás közben egyszer csak összefutnak a ragadozókkal.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке