Robur LD 3001, igásökör az NDK-ból

Motor: dízel, soros, négyhengeres, 3927 cm3-es
Legnagyobb sebesség: 80 km/óra
Fogyasztás: 20 l/100 km
Teljesítmény: 68 lóerő (nagyjából 51 kilowatt)
Saját tömeg: 3400 kg
Méretei: hossz-5400 mm; szélesség-2370 mm; magasság - 2780 mm

1952-ben megtervezték a Granit 32-es modellt, s abba már léghűtéses dízelmotort szereltek, végül azonban mégsem indították be a sorozat gyártást, az történt vele, mint a Granit 27-essel az a hadseregnek tervezett két tengelymeghajtású könnyű teherautó volt. 1957-ben a cég új nevet kapott: VEB (Volkseigener Betrieb) Robur Werke Zittau lett belőle.
1961-ben a Lipcsei Nemzetközi Vásáron végre bemutatták a Robur LO 2500-as modellt.
Ez a jármű többek között új vezetőfülkét kapott, s az már megfelelt az akkor uralkodó stílusirányzatoknak, lekerült a Granitról a háború előtti ormány. A teherautót 70 lóerős (nagyjából 52 kilowattos), léghűtéses benzinmotor hajtotta. A Roburok csakhamar az NDK-beli teherszállítás alapjává váltak. A könnyű teherszállító járműveket a legkülönfélébb karosszériaváltozatokkal állították elő egyszerű „ládával", azután furgon típusú kocsiszekrénnyel, a furgont összesen vagy negyven változatban készítették kenyérszállításra, hűtőkocsi, mentőautó, szemeteskocsi, tűzoltókocsi és egyebek céljára, s ez alighanem csúcsteljesítmény volt a szocialista táborban. Érdemes itt megemlíteni, hogy a személyszállításra készített Roburokat több országban állami vállalatok munkásainak szállítására használták, sőt voltak televíziós célokra kialakított szállítójárművek is, a Lengyel Televíziónak készített példányokat például kékre festették egyebek között Andrzej Wajda híres Márvány ember című filmjében láthattunk őket. A személyszállításra készült változatban nagyon sok volt a hiba, emiatt a tömegközlekedésben nem lehetett használni, üzemi kirándulócsoportokat azonban nyugodt szívvel lehetett rajta az erdőbe vinni gombát szedni. A népi Lengyelországot felidéző embereknek sok emlékük lehet a Roburokról, akárcsak a magyaroknak mindenféle bútorszállítással és egyéb anyagmozgatással kapcsolatban; a Robur nemritkán bekerült még a kabaréműsorokba is. A 4x4-es meghajtású 1800A Roburt kórházi kocsinak használták a szocialista tábor hadseregei. Állítólag nem nagy sikerrel, mert borulékonynak és megbízhatatlannak bizonyult. Mindennek a tetejébe a Robur motorja a léghűtéses rendszer gyenge teljesítménye miatt hajlamos volt a túlmelegedésre. De annyit mindenképpen el kell mondanunk a védelmében, hogy egyszerű szerkezetű lévén könnyű volt kezelni, és a javításához többnyire elegendő volt a gyártól eleve megkapott szerszámkészlet.
1968-ban korszerűsítették a Roburt. Második nemzedéke, az LO 2501 jelzésű modell külsőjében is eltért elődjétől más alakú lett rajta a légbeömlőnyílás. A Roburok két évtizeden át benzinmotorral jártak, a dízelmotort csak 1982-ben vezették be a sorozatgyártásba. Érdekes, hogy a dízelmotor is léghűtéses volt. Terveztek azután még újabb modelleket az
0 611 és D 609 jelzésű modell már a Robur harmadik nemzedéke lett volna, de az NDK-s központ úgy határozott, hogy ezeket a modelleket nem fogják gyártani.
A szocializmus bukása és Németország egyesítése megpecsételte a Robur sorsát. Egy ennyire elavult konstrukciójú jármű nemigen állhatott helyt a szabadpiaci versenyben. Pedig a tekintélyes - kis és nagy teljesítményű, levegő, víz és olajhűtésű motorokat gyártó Deutz cég hajtóművével is Igyekeztek megmenteni (az került volna az elavult motor helyébe), de érdeklődés híján ezeknek a kocsiknak a gyártását is abbahagyták. Manapság már csak a megszállott gyűjtők keresnek üzemképes Roburt- és új életet adnak nekik. 1995-ben Robur-Fahrzeug-Engineering GmbH névvel új cég alakult, és megvette a Robur-Werke Zittauban felhalmozódott összes műszaki ismeretet. A felújított Robur bája nem csak történeti szerepből fakad, sikeres az NDK-s kort felidéző kiállítási tárgyként is - furcsa, hogy ma már nem létezik az az állam, amelyről sokaknak vannak nosztalgikus fiatalkori emlékei.