Császár Előd életének nagy ívét járjuk be: a gyerekkori “bekapcsoló” pillanattól (Omega, füst és lézer a stadionban) az FLM tudatos-ösztönös bakelit-stratégiáján és a hirtelen jött tinisztárságon át a baleset utáni megbélyegzésig.
Előd őszintén mesél arról, hogyan építette újra önmagát és a karrierjét Shane 54 néven a számítógépes zenekészítés hajnalán, majd hogyan talált új értelmet és szabadságot a videó, az AI és végül a festészet világában.
“Ha nincs baleset, nem leszek Shane 54.”
A beszélgetés elején visszamegyünk az FLM indulásához. Előd elmeséli, hogyan vált slágerré a Rólad álmodom azzal, hogy bakeliten, DJ-barát verzióban juttatták el a hazai lemezboltokba, majd ingyen példányokkal elérték, hogy a hétvégi bulikban mindenhol pörögjön. A tévés megjelenés és a fiatalkori villámkarrier egyszerre hozta el az eufóriát és a tanulópénzt: a siker korán jött, és nehéz volt két lábbal a földön maradni. Közben felvillan a családi háttér is: a tévés hangmérnök édesapa szigorral és rejtett büszkeséggel terelte pályára.
A legnagyobb törés a baleset és az azt követő közítélet volt. Előd arról beszél, milyen érzés volt szembenézni a kontrollálhatatlan pletykákkal, és hogyan jutott el odáig, hogy belássa: itthon előadóként akkor nem folytathatja. E ponton fordult a figyelme a számítógépes zeneszerkesztés felé: remixversenyek, FTP-korszak, majd a nagy áttörés, amikor Paul Oakenfold játszani kezdte a Madonna-remixét. Innen vezet az út a DJ Mag Top 100-ba, nemzetközi turnékba és az amerikai EDM-robbanás hullámára, egészen addig, amíg a piac átrendeződése és a belső feszültségek véget nem vetnek a párosnak.
“A hiperfókusz húzott ki a mélypontokról.”
A feloszlás és a válás után Előd egy időre elbizonytalanodott a DJ-zés értelmében. A COVID alatti leállás mégis felszabadította: kísérleti videók, kollázs-animáció, majd az AI-eszközök használata hozta meg a következő nagy fordulatot. Egy decemberi napon két szintit tekergető cica képe felrobbantotta az Instagramját – ebből lettek az első printek, a Bálna-kiállítási eladások, majd Bodó Galéria bátorítására az első saját kezűleg festett képek. Előd itt már mint AI-alapú képzőművész és festő beszél: képi világ, saját színek és formák, tematikus koherencia – és az a felismerés, hogy a kreatív fókusz szó szerint kiszedi a stresszt az életéből.
“Nem azt akarom csinálni, amit szeretek – azt nem akarom csinálni, amit nem szeretek.”
Az ADHD-hiperfókusz egyszerre áldás és erőforrás: amikor nehéz napja van, fest egy cicát, és jön a dopamin. Közben a zene sem tűnt el: AI-val olyan kombinációkat is megvalósít, amelyek emberi erőforrással elérhetetlenek lennének (például stílus- és énekhang-kombók). A szabadságélmény kulcsa ma már az, hogy nem megélhetési kényszerből alkot, hanem azért, mert nem akar unatkozni – és mert jól érzi magát a bőrében.
“Ki az, aki arról énekel, hogy öreg vagyok? Hát én.”
A nosztalgia közben új értelmet nyert: az FLM váratlan színpadi visszatérése a Budapest Parkban katartikus volt – a közönség úgy reagált, mintha miattuk jött volna. Ebből született meg a következő fejezet: új dalok, köztük a Ráncok a szemem alatt, amely hónapokon át a rádiós játszási listák második helyén állt. A dal arról a kontrasztról szól, hogy belül húszévesnek érzi magát, miközben a szem alatt megjelennek a ráncok – és láthatóan van igény arra, hogy erről őszintén, humorral és öniróniával énekeljen valaki.
Az epizód végére kirajzolódik egy ember, aki többször építette újra magát: előbb popsztárként, aztán nemzetközi DJ-ként, végül AI-vezérelt képzőművészként és festőként. A közös nevező minden korszakában ugyanaz: a kitartó cselekvés, a tanulás iránti megszállottság, és az a döntés, hogy a saját öröméért alkot. A történet inspiráció azoknak, akik épp fordulóponthoz értek, és keresik, mi a következő lépés.
Kedves hallgató, mi a te feladatod?
Gondold végig, mi az a tevékenység, amiben te is “hiperfókuszba” tudsz kerülni. Írj le három apró, 15–20 perces lépést, amit a következő 24 órában megteszel – és indítsd el még ma az elsőt és legyél tudatosabb!
Информация по комментариям в разработке