AVS 2022: Interjú a magyar kiállítókkal...

Описание к видео AVS 2022: Interjú a magyar kiállítókkal...

Október végén elutaztam Varsóba, a 2022-es Audio Video Show-ra. Természetesen magammal vittem a kamerámat is, és sikerült több órányi anyagot rögzítenem az eseményről, na és magáról városról is. Az elkövetkező néhány héten tehát összefoglalókat fogtok látni erről a rendezvényről, legalább is az általam legfontosabbnak tartott történésekről, valamint azokról a kiállított HIFI cuccokról, amelyek nekem a legjobban tetszettek, illetve amelyekbe bele is hallgathattam. Nyilván nem fogtok mély elemzéseket kapni ezekről az eszközökről, hiszen a körülmények egy ilyen kiállításon nem éppen ideálisak erre, de azt azért el tudtam dönteni, hogy mi az amit szívesen hazavinnék magammal. Úgy gondoltam, hogy a számomra legfontosabb témával kezdem ezt a szériát, amely nem más, mint a magyar kiállítókkal készített interjúim, hiszen magyarként a legfontosabb küldetésem kell, hogy legyen az itthoni márkák népszerűsítése. A mai videóban tehát megismerkedhettek Popori Ottóval, aki a Popori Acoustics-ot képviselete ezen a kiállításon, valamint Bodnár Zsolttal, a 72 Audio képviseletében, aki a Popori Acoustics társkiállítója volt. Ezután pedig meglátogatjuk Teleki Bélát is, aki az Allegro Audio eszközeit hozta el erre a kiállításra és akinek a társkiállítója a szerb Way Cables nevű cég volt. A végére pedig még egy kis csemegét is tartogatok nektek az Allegro Audio jóvoltából.

0:00 Intro
1:47 Popori Acoustics & 72 Audio
16:05 Allegro Audio & WAY CABLES
22:14 Hábetler András performansz
30:32 Záró gondolatok
31:40 Támogassátok a csatornámat

Ha tetszett ez a videó akkor lájkoljátok a videó alatt.

Popori Acoustics:
https://poporiacoustics.com

72 Audio:
https://www.72audio.com/

Allegro Audio:
https://flowbyallegro.hu/

WAY CABLES:
https://waycables.com/

A csatorna hosszabb távú fenntarthatósága érdekében támogathattok a Patreon-on is. Sajnos sok időbe telik az érdekes eszközök felkutatása, na és nem kevés pénzbe azok megszerzése. Ha szeretnétek továbbra is az én káromon tanulni, akkor havi egy cappuccino áráért már nagyon sokat segíthettek nekem a kutatásban. Előre is köszönöm az eddigi visszajelzéseiteket, ígérem továbbra is igyekszem megfogadni a tanácsaitokat, mert ezeket a videókat nem magamnak készítem, hanem nektek.

Rendszeres támogatás (Patreon):
  / retrotechhungary  

Eseti támogatás (PayPal):
https://paypal.me/RetroTechHungary

Eseti támogatás (Buy Me A Coffee):
https://www.buymeacoffee.com/rthungary

Discord:
  / discord  

Bővebb info, beszélgetés a www.avx.hu/forum oldalán.
https://avx.hu/forum/

Facebook oldal:
  / retrotechhungary  

Комментарии

Информация по комментариям в разработке