Berettyómente - Silvania a Rézaljától az Érmellékig

Описание к видео Berettyómente - Silvania a Rézaljától az Érmellékig

"A láthatár keleti szélén a Meszes terpeszkedik.
Mint begörbített kard a Rézzel együtt úgy ölelkezik.
E két hegység vonulata e tájnak háttere,
Gyermekkorunkban azt hittük, hogy ott van a világ vége.
Délnyugat felé ha nézünk, tíz falu tornya látszik,
Előtérben, lent a völgyben a Berettyó kígyózik,
Melynek mentén szénaboglyák százai sorakoznak.
Arról lengedező szellő hozza el illatjokat."

Így verselte meg a kántortanító, Szabó Miklós szeretett szülőföldjét, a Berettyó forrásvidékét. A Réz-hegység Szilágyságra hajló oldalát, Szilvánia egykor bölények lakta erdőségét. Az átmeneti vidéket, ahol az ortodox fatemplomokat szépen felváltják a református templomok, tornyaikkal mutatva az utat az „erdőn innen”, nyugat felé. Ide érkezik most a Hazajáró, hogy a Berettyó rézaljai forrásától az Érmellékig kísérje a folyót szilágyországi szakaszán. Transzilvánia és Partium, a hegyek és a síkvidék, a múlt és a jövő határmezsgyéjén járva szembesülünk a Felső-Berettyómente természeti, néprajzi, épített örökségével, és vendégváró magyar közösségeivel.

A Berettyó-forrásától indulunk a folyó mentén, Tuszatelke után átkelünk a Berettyó-szorosán, feltekintünk Valkó várának romjaihoz, majd Szilágybagosra ereszkedünk. Szilágyborzás érintésével megyünk a központi Szilágynagyfaluba, majd a folyót tovább követve Szilágyzovány, aztán Ipp következik. Berettyószéplak duzzasztója után előbb Bályokot, majd Berettyódédát fűzzük fel, hogy végül Érábrányban zárjuk Berettyómenti kirándulásunkat.

A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке