"Gróf" Czinege (1964, amatőrfilm)

Nagy László János: Gróf Czinege (1964, amatőrfilm)

Czinege János, csikós és gulyás számadó, 1889-ben született, tekintélyes és jómódú hortobágyi családban. Övék volt a nagy csárdák közül az egyik, a Meggyes csárda. 84 évesen, 1973-ban érte a halál, de már életében legendás figura lett, számon tartották kedvenc nótáját, történetek jártak róla szájról-szájra.

A film készítője, Nagy László János, így emlékszik vissza a Czinege Jánossal való találkozásra, amelyet a kiskunfélegyházi származású festővel, Holló Lászlóval (1887–1976) ejtettek meg közösen:

A végtelen róna pásztorvilágának jellegzetes alakja volt „Gróf” Czinege János, gulyásszámadó. 1964 nyarán kerestük fel. Ismertem Őt, csak most – Laci bácsival – „lepingálni” mentünk. Amikor letettük a boros és sörös üvegeket a gulysátanya előtti kisszékre, Czinege bólintott:
- Látom, „odahazúról” jöttek…
- Nem akartunk úgy járni, mint az egyszeri néprajzos (Béres Bandi) – jegyeztem meg.
Laci bácsi érdeklődéssel tekintett Czinegére.
- Egen. Hát az úgy járt, hogy eccer kiállít ide nagy begyesen, hogy ő „gyűjteni” szeretne, meg mifene, oszt engedjem meg, hogy itt háljon. Hát, háljon, mondtam, oszt níztem rá. Ű meg örömében már kérdezősködött is errűl-arrúl, de semmi jelét nem mutatta, hogy „odahazúrúl” jött vóna. Na, jó. Válaszolgattam neki, azut lehúzódtunk íccakára. Odalöktem neki egy bundát, aluggyík a tűz mellett. Beburkolózott. Nemsoká érezte ám, hogy itt is csíp, meg ott is csíp. Vakaródzott tisztessígesen. Felkelt. Egísz íccaka csak járkált. Ugyanis a kutya bolhás bundáját adtam oda néki, hadd tudja meg mi a móres, ha ugyi valaki nem „odahazúrúl” jön. Reggel oszt a bojtár elmondta néki, hogy mit jelent a móres. Legközelebb pájinkás üveggel és boros butykossal köszönt szép jóestét, Béres komám… Jót ittunk! (Nevetett, megsimogatta dús bajszát s töltött az „odahazúról” jött üvegből.)

- Maga ilyen „bosszúálló” legény? – kérdezte Laci bácsi.
- Nem, csak rendszerető.
- Láttam ám magáról egy filmet…
- Rúlam? A muziba?
- Ott. És takarosat táncolt is benne.
- Ha kellett. Az a nímet, mondja mán – nézett rám - ki az isten, na…
- Höllering.
- Az. Mindenre rávett minket. Fájintos ember vót. Jókat ittunk!

Laci bácsi félmeztelenre vetkőzött, elővette eszközeit, nézegette a fényviszonyokat és „beállította” Czinegét. Hogy ne unatkozzon, megjegyezte:
- Még azt se mondta el, miért nevezték el grófnak?
- Á, bolondozás vót a… A húszas évek vígín nagy úri koszorú mulatott a hortobágyi csárdában. Arra vetődtem, s mikor beléptem az ivóba, a cigányok azonnal otthagyták az urakat és az én parancsomat lesték. Felháborodtak ezen az urak! Majd egymásután – láthatóan kapatosan – odalíptek hozzám, összecsapták a bokájukat és bemutatkoztak. Valahogy így: ö…ö….gróf Kállay Kázmér, ötezer hold tulajdonosa,…báró Bánffy Arisztid, nyolcezer hold birtokosa…gróf Vay Elemér tízezer hold birtokosa!…Erre én kihúztam magamat és azt mondtam: Igen? Akkor én meg gróf Czinege János vagyok, Nagy-Hortobágy hatvanezer hódjának bitorlója!

Laci bácsi nevetett, Czinege jót húzott az üvegből és folytatta:- Na, ez mind csak mese vót. Igaz, ez járta a pusztán, szájról-szájra. De nem így vót a! Az úgy vót, hogy 1927-ben eccer bementem a csárdába. Rimóczi vót ott, a cigányprímás meg Kövér, a kocsmáros. Azutt meg három vigéc, vagy mi az isten, gépekkel kereskedő ügynök. Köszönök, ez a bolond Kövér meg azt kérdi, heccbül, jó hangosan, hogy: mit parancsol inni a gróf úr? - A bolond anyádat – morogtam. Felfigyeltek erre a vigécek és már jöttek is hozzám, hogy vásároljak tőlük vetőgépet, traktort, cséplőgépet, varrógépet, meg miegymást, s már dugnák is az órom alá a kötlevelet vagy mi az istent… S mikor a fedezet felől érdeklődtek, mondtam, hogy amerre ellátnak a pusztában, az mind az enyém! Ha nem elíg teszünk még hozzá! Érti! – fordult hozzám – szóval, szarok még hozzá… Na, így vót.

(...)

Jött az egyik bojtár.
- Itatunk! - rikkantott. Czinege felállt, vállára lökte a karikás ostort és – vendég ide vagy oda – bólintás után elindult a kút felé. A százhúsz jószág már a kút körül állingált. Egy-egy elbőgte magát. Három pásztor merte a vizet. A kútostor fel, le. Kilencven lenyomás, kilencven felhúzás, és öntés – fejenként. Naponta négyszer.
Késő délután búcsúztunk a „Gróftól”. Csak annyit mondott: Jöjjenek el máskor is „odahazúról”! De ne soká, mert eccer éngem is inon vág Lucifer, oszt még csak nem is köszönök maguknak!

Nagy László János és Holló László találkozása Czinege Jánossal itt olvasható el teljesen:
http://hajdu-negyessy.blogger.hu/2015...

Forrás:

Szekfü András:
Magánkalóz a filmdzsungelben – Georg Höllering a Hortobágy film rendezője. Budapest, 2014. 129 - 132.
https://www.academia.edu/12691563/_Ma...