Dubai csokirózsák és dubai táblacsoki készült.

Описание к видео Dubai csokirózsák és dubai táblacsoki készült.

Leírom a receptet hátha valamelyikőtök elkészítené énutánam.
Finom lett nagyon, legközelebb csak a rózsák készülnek, mivel ott minden arányos, a szilikon táblalap túl nagy.
A pisztácia krémet majd egy másik videóban mutatom legközelebb, mivel most nem volt rá szükségem, hogy elkészítsem.
Első próbálkozásra jól sikerült, megvagyok elégedve, persze azért vannak hibák.
- -
Kadayf recept=
csipet só
130 gr. víz, plusz én még 5 gr. vizet adtam hozzá.
10 gr. napraforgó étolaj
Összekeverjük, hogy a só olvadjon el, majd hozzá a,
80 gr. finomliszt
37 gr. kukoricakeményítő
Ezt a kettőt szitáljuk meg, majd adjuk a fentiekhez és jól keverjük össze majd bot mixerezzük addig amíg egynemű nem lesz.
Ezután sűrű szitán engedjük át és legalább fél órát pihentessük, közben ütögessük meg kanállal, hogy az apró hólyagok pukkadjanak ki.
Akkor lesz kész ha magasról folyatva is egybefüggően folyik és nem szakadozik.
Tűvel kibökött habzsákba öntöttem és tiszta serpenyőbe alacsonyan tartva közepes lángon pár másodperc alatt megsütöttem, egy -egy adagot.
A habzsákot enyhén nyomni kell, akkor folyik, itt kell kísérletezni a lyuk nagyságával.
Takarjuk le a tésztát, hogy ne száradjon ki.
- -
Tahini recept, ami szezámmagból készül =
100 gr. szezámmag, hántolt legyen.
Pirítsuk világos barnára, folyamatos keverés mellett.
Őröljük addig amíg a magok zöme szét nem vágódott, akkor adjuk hozzá a
10 gr. napraforgó étolaj, aprítsuk folyóssá, akkor hozzá az
1 gr. só, jól keverjük bele
Tegyük üvegbe, tároljuk hűtőbe.
- -
A pisztácia krém ami fehér csokis, azt úgy kaptam ezért most ezt nem készítettem.
186 gr. fehér csokis pisztáciakrém, szerintem ez eredetileg ☺ 200 gr. volt.
Ehhez kb. fél k.k. zöld ételfestéket adtam.
1 e.k. tahini is került bele, de ebből lehet többet vagy kevesebbet, kóstolgatni kell, ízlés szerint.
- -
Összesen a kadayf tészta 160 gr. körüli volt, ezt kb. 20 gr. vajon világos barnára pirítottam, ezt a tahinis pisztácia krémmel kell összekeverni.
- -
Csoki pasztillát 400 gr.- ot használtam, hamis temperálással.
Videóban mutatok mindent.
- -
Díszítéshez három gerezd fehér csokit használtam, felét zöldre festettem.
- -
A rózsákat érdemesebb elkészíteni arra a következtetésre jutottam.
Szerintem a táblacsoki alja jobb lenne ha tejcsokiból lenne mivel az puhább mint az étcsoki.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке