Kerékpártúra 129. adás - Gyöngyöstarján-Szurdokpüspöki-Pásztó

Описание к видео Kerékpártúra 129. adás - Gyöngyöstarján-Szurdokpüspöki-Pásztó

Gyöngyöstarján a bájos falvacska az ország legmagasabb hegyvonulatánál, a Mátra déli lábánál terül el, a Világos-hegy (708 m) és Tót-hegyes (812 m) védelmében.
A településre vezető út is mesebeli tavasszal: két oldalát virágzó vérszilvák kísérik, melyek a japán cseresznyevirágzáshoz hasonlóan már turistalátványossággá nőtte ki magát az évek során. Mi is itt kezdtük túránkat, hiszen ezt a páratlan látnivalót mindenképpen látni kell.
Egyedi kincset rejt a gyöngyöstarjáni Falumúzeum, az 1888-tól vezetett rózsafüzér könyvet, aminek utolsó bejegyzése 2002-ből olvasható. A helyiek összefogásával tették rendbe a három helységből álló múzeumot, ami igen csak sikeres nem csak a felnőttek, de a gyerekek körében is. Innen egy 15km-es kerékpározás után megérkeztünk Szurdokpüspökibe, méghozzá a Szent kúthoz, ami a Hollósdombon található. A Táltos Hagyaték őrzői újjáépítették a több ezer éves Istenanya kutat, mely Mátyás király korát megelőzően Magyarország három leghíresebb szent helyének egyike volt.
Muszáj volt betérnünk a Múltunk Házába, amit 2010-ben alapított múzeum a falu több mint ötven családja által felajánlott, féltve őrzött kincseiből, régi bútoraikból és tárgyaikból áll össze, egy nagyon gazdag gyűjteményt létrehozva, azzal a céllal, hogy a jövő generációt is megismertesse a múlt még meglévő értékeivel. És kiderült hogyan is köthető Szurdokpüspökihez a liba, milyen hagyományokkal rendelkeznek és miért nyáron tartják a Liba fesztivált.
Innen pedig még egy tekerés várt ránk. Pásztó felé vettük az irányt, méghozzá a Varázsvölgybe. Itt nem csak lisztet őröltünk a malomba, de zsákba tettük örleményünket és kiderült hány csíkkal díszítették a módos gazdák a zsákjaikat.

Adás időpontja: 2023. április 12. szerda 17:15 M4
Ismétlés: 2023. április 13. csütörtök 03:40 M4
2023. április 17. hétfő 04:30 M4
2023. május 3. szerda 15:30 M4

Комментарии

Информация по комментариям в разработке