Csodák Tanítása Törzsszöveg 3 Az ártatlan érzékelés 3 V Az érzékelésen túl

3. Az ártatlan érzékelés - 3.V. Az érzékelésen túl
1.
Azt mondtam, az általad birtokolt képességek csupán halvány árnyékai valódi erődnek, és azt is mondtam, hogy a természetéből adódóan ítélkező érzékelés csak az elkülönülés után jelent meg.
És attól kezdve senki nem volt biztos semmiben.
Azt is tisztáztam már, hogy a feltámadás volt a tudáshoz való visszatérés eszköze, és hogy ekkor akaratom egyesült Atyám Akaratával.
Így most már bevezethetünk egy olyan megkülönböztetést, amely egyértelművé teszi majd alábbi kijelentéseink némelyikét.
2.
Az elkülönülés óta összekeveredett egymással a „teremtés” és az „alkotás” szavak jelentése.
Az alkotásra mindig egy bizonyos hiány- vagy szükségérzés késztet.
Az adott célok érdekében alkotott dolgok soha nem rendelkeznek igazi általánosíthatósággal.
Amikor azért alkotsz valamit, hogy betölts egy általad érzékelt űrt, hallgatólagosan arra utalsz, hogy hiszel az elkülönülésben.
Az ego számos leleményes gondolati rendszert hozott létre e cél érdekében.
E rendszerek egyike sem teremtő jellegű.
A leleményesség még e legtalálékonyabb formájában is mindig hiábavaló erőfeszítés.
A leleményesség erősen sajátos természete nem méltó Isten teremtményeinek absztrakt kreativitásához.
3.
Ahogy azt már észleltük, a tudás nem vezet cselekvésre.
Olyan mélyen összekevered egymással a valós teremtésedet és azt, amivé önmagadat tetted, hogy szó szerint lehetetlenné vált számodra a tudás.
A tudás mindig szilárd, az pedig meglehetősen nyilvánvaló, hogy te nem vagy az.
Mindazonáltal tökéletesen szilárd vagy abban a formádban, amilyennek Isten megteremtett.
Ha úgy vesszük, labilis viselkedéseddel vitába szállsz Isten rólad alkotott ideájával.
Dönthetsz persze így, de ha ép elmédnél lennél, aligha jutnál erre a döntésre.
4.
Az önmagadnak folyton feltett, alapvető kérdés valójában egyáltalán nem is irányulhat rád.
Folyton azt kérded, mi vagy te.
E cselekedeted arra utal, hogy véleményed szerint nem csupán tudod a választ, de te is vagy hivatott megadni azt.
Ám önmagadat soha nem érzékelheted helyesen.
Nem létezik olyan kép, amelyet érzékelhetnél.
A „kép” mindig az érzékeléshez kötődik, és nem része a tudásnak.
A képek szimbolikusak, és mindig valami mást jelképeznek.
Az önmagadról alkotott kép megváltoztatásának eszméje felismeri ugyan az érzékelés erejét, ám egyben azt is jelzi, hogy e téren nem létezik semmiféle szilárd, megismerhető dolog.
5.
A tudás nem nyitott az értelmezésre.
Megpróbálhatod ugyan „értelmezni” a dolgok jelentését, de ez mindig magában rejti a hiba lehetőségét, mert valójában az általad érzékelt jelentést vizsgálod.
Az ilyen képtelenségek annak köszönhetők, hogy egyszerre próbálod elkülönültnek és elkülönületlennek érzékelni magad.
Az efféle alapvető zavarok pedig szükségképpen mindig tovább fokozzák általános zavarodottságodat.
Elméd ugyan roppant leleményessé vált, ám – ahogy az mindig történik, ha elkülönül egymástól a módszer és a tartalom – arra használod, hogy hiábavalóan igyekezz elmenekülni egy elkerülhetetlen zsákutcából.
A leleményesség élesen elválik a tudástól, mivel a tudáshoz nincs szükség találékonyságra.
Nem a leleményes gondolkodás az az igazság, amely szabaddá tesz, ám ha hajlandó vagy elengedni ezt a gondolkodásmódot, többé nem érzed majd szükségét, hogy ezzel kösd le az elmédet.
6.
Az ima a kérés egy formája.
A csodák közvetítője.
Az egyetlen jelentőségteljes ima azonban mindig a megbocsátásért folyamodik, mert akik megbocsátásban részesülnek, azoknak mindenük megvan.
Ha már elfogadtad a megbocsátást, a hagyományos értelemben vett ima elveszti minden jelentőségét.
A megbocsátásért folyamodó ima nem más, mint az a kérés, hogy felismerhesd azt, amivel már eleve rendelkezel.
Amikor az érzékelést emelted a tudás helyébe, olyan helyzetbe hoztad magad, amelyben csak akkor hasonlíthatsz Istenre, ha csodás módon érzékelsz.
Elveszítetted a tudást, miszerint te magad Isten egy csodája vagy.
Forrásod és egyben egyetlen valódi feladatod maga a teremtés.
7.
Újra kell értelmeznünk az állítást, miszerint: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt.”
A „kép” szót úgy kell értenünk: „gondolat”, „hasonlatosság”, „hasonló minőség”.
Isten valóban Saját Gondolata mintájára, Saját Minőségére teremtette meg a szellemet.
Ezenkívül semmi más nem létezik.
Az érzékelés ugyanakkor csak úgy lehetséges, ha hiszel a „több” és a „kevesebb” fogalmában.
Ez pedig minden szinten együtt jár a választás megjelenésével.
Az érzékelés az elfogadás és elutasítás, a rendszerezés és újrarendszerezés, az elmozdulás és változás szüntelen folyamata.
Az értékelés az érzékelés alapvető része, mivel a választáshoz mindig ítélethozatalra van szükség.




Hang: Hahn Csaba
Szerkesztő: Anonim Márton