Lépés nélkül járni...Portréfilm Nagy Bendegúz Lórándról, a kerekesszékes világjáróról

facebook.com/InternationalSpringPTE
#pteinternationalautumn #pte1367 #ozdivarositelevizio #wheelchair #travel #documentary


Az Ózdi Városi Televízió és a PTE International Autumn bemutatja:

Lépés nélkül járni... - Portréfilm Nagy Bendegúz Lórándról, a kerekesszékes világjáróról

Egy ember, egy kerekesszék, egy Suzuki Jimny, hatvanezer kilométer, háromkontinens, ezeregy kaland, mese-mese-meskete kezdő és haladó, gyűrődést jólbíró világjáró kalandoroknak.

’Bendegúz, a kerekesszékes világjáró’ vagyok, 1992-ben sportbaleset miatt kerekesszékkel kellett gyakorlatilag a nulláról újratanulnom az életet. A kerekesszék nem pusztán ülőalkalmatosság, hanem mechanikus testrész. Ezt el kell hinni, el kell fogadni, még akkor is, ha nem mindenki számára nyilvánvaló.
Önmagában a kerekesszék, mint olyan -mivel önállóan egy lépést sem tudnék megtenni-, óriási áldás, lehetővé teszi, hogy újra emberként éljek. Erre afrikai országokban döbben rá igazán az ember: kerekesszék nélkül ember-kígyóként én is a földön csúsznék-másznék, mint az ottani mozgássérültek egy része. Mivel utazni jó, fejben soha nem adtam fel.

1992. nagyon hideg telén a szegedi kórház Trauma IID osztályának jégvirágos ablakából irigykedve figyeltem a befagyott Tiszán csúszkáló hangyányi alakokat. Rávettem a gyógytornászt és az egyik nővért, hogy vigyenek le engem is a Tisza partra. A jégre ugyan nem mentünk rá, de így is majdnem kicsapták mindkét segítőmet, amiért egy frissen műtött gerincsérültet kivittek a kórházból.
Gyakorlatilag ez volt az első utam székkel, amit az elmúlt huszonhét évben számtalan követett. Már szinte semmitől sem félek, nem vacogok az életemért, de nem is akarom elprédálni, mindent megteszek az életbenmaradásért. Előfordul, hogy félek, de a tudásvágy és kíváncsiság többnyire erősebb bennem. A biztonság inkább törékeny illúzió, amelyben hinni kell és nem rátámaszkodni. Szeretem a kétszeresen vesztes helyzeteket, mert innen szép leheta győzelem. Nem vagyok túlságosan óvatos, sem körültekintő ember. Ha az lennék, nem éltem volna át azt a rengeteg kalandot. Néha szó szerint épp csak túléltem. A biztonság érzete, akárcsak a hőmérsékleté, relatív. Én ugyan jól érzem magam -40 és +40 fok Celsius között, de ha ennél jobban kileng a higanyszál, az megvisel. Amíg nem lövöldöznek, Kandahárban, a háborús Afganisztánban is szívesen szürcsölgetem a méregerős csájt, de utánabebújok a vasbeton jótékony golyóálló árnyékába. A bajt nem keresem, de tudomásul veszem, hogy amikor Szudánban egyedül stoppolva, kezemben fényképezőgépet lengetve Darfúrt emlegetem, könnyen megtalál.

Az utóbbi években hosszú-hosszú hónapokat töltöttem a világban nyolc keréken, amiből négy a kerekesszéken, négy a Jimnyn található.
A világban mozogva bruttó három négyzetméterre bezárva magam ebbe az űrkapszula szerűterepjáróval, amelyik a világ egyik legkisebbje, egyúttal egyik legjobbika, az ember megtanul jógázva aludni és minden köbcentiméternyi helyet kihasználni.
Bemutatom nektek a Suzuki Jimny-hez és a túléléshez szükséges praktikákat, trükköket, sztorikat, a folyamatot ahogyan a hónapok alatt az ütött-kopott bádogkasztni igazi mechanikus útitárssá alakul át.


A felvétel készítője és tulajdonosa az Ózdi Városi Televízió.
Ezúton is köszönjük Bukovinszky Zsoltnak, az ÓVTV ügyvezető-főszerkesztőjének, hogy a felvételt a Pécsi Tudományegyetem rendelkezésére bocsátotta!
-------------------------------------------

City Channel Ózd and University of Pécs International Autumn presents:
A stepless journey… - a portrait of Bendegúz Lóránd Nagy, a traveler in wheelchair
*with English subtitle

One man, one wheelchair, one Suzuki Jimny, sixty thousand kilometres, three continents, adventures of a thousand and one nights, tales, stories, and anecdotes to novice and seasoned world travellers.

I am "Bendegúz, the wheelchair traveller”. In 1992, I had to restart my life from scratch after a sports accident. The wheelchair is not just something to sit in, it is a mechanical body part. You have to face and accept this fact, even though it's not evident for everyone.
The wheelchair in itself is a blessing as I couldn't move an inch without it. It allows me to feel like a person again. You powerfully realize this in Africa. Without the wheelchair, I would have to crawl like a man-serpent as some of the unfortunate people with disabilities there. I love travelling, so I never surrendered in my mind. In the harsh cold winter of 1992, I watched the tiny sliding figures on the frozen Tisza with jealousy from the frosty window of my hospital room. I persuaded the physiotherapist and a nurse to take me down to the river bank. Although we did not go on the ice, my companions were almost fired for having taken a person with freshly operated spinal cord injury out of the hospital.