“Mindig az út a lényeg!” - a jubiláló Vándor Éva az “Enni, vagy nem enni?!”-ben

Описание к видео “Mindig az út a lényeg!” - a jubiláló Vándor Éva az “Enni, vagy nem enni?!”-ben

Ez itt a KultúRecept legújabb portré-műsora: az „Enni, vagy nem enni?!”.
2023 végén beköltöztünk a 4K stúdióba, beszélgetéseink pedig a Papagenon is elérhetővé válnak. Az „Enni vagy nem enni?!”- sorozat következő részében ezúttal Vándor Éva lesz a vendégünk.

Vándor Éva Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, de tagja volt a Miskolci Nemzeti Színháznak, a debreceni Csokonai Színháznak, a Józsefvárosi Színháznak, a József Attila Színháznak. 2020-tól pedig a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatát erősíti. Rengeteg színházi munkája mellett filmekben, sorozatokban, tévé- és rádiójátékokban szerepelt, de azt hiszem mindannyiunk fülében ott cseng a „magyarhangja Vándor Éva” szófordulat is, hiszen az egyik legismertebb női szinkronhang az övé, a méltán híres Kenguru című film női főszereplője.
2023 december 8-án ünnepelte kerek jubileumát, kollégái, barátai a Zenthe Színházban egy gálaműsorral köszöntötték Vándorkát.

‪@PapagenoLIVE‬
‪@zentheszinhaz1‬

Комментарии

Информация по комментариям в разработке