Izraelita temető Kecskemét Hungary 2015

Описание к видео Izraelita temető Kecskemét Hungary 2015

A kecskeméti izraelita temetőben közel 800 sír van. Külön parcellában nyugszanak a nők és a férfiak, a temető ortodox részén helyezték el a szentélybeli szolgálatokat ellátó léviták - Jákob fiának leszármazottai - és kohaniták - Áron leszármazottainak - sírjait, és külön parcellában a csecsemő korban és a gyermekkorban elhunytak sírjait. A sírkövek egy része az egykor a vasútállomás mögött lévő temetőből került ide a 19. század közepén. Ilyen például a Zion oroszlánját ábrázoló sírkő, amely felirata szerint Jáél nevű asszony sírjára került mintegy 120 évvel ezelőtt. forrás: acenter.hu

1944 júniusában a hatóságok a kecskeméti téglagyár területén állították fel azt a gyűjtőtábort, ahová végül 5413 zsidót zsúfoltak be. A mintegy ezerfős kecskeméti zsidóságot a zsidó tanács 1944. június 17-i jelentése szerint a gettóból kivezényelték a városháza elé, majd a későbbiek során ők is a táborba kerültek: „Mindenkit sorra testi motozásnak vetettek alá, teljes levetkőztetés kapcsán és jóformán minden ingóságukat elvették. Ezek után mindnyájukat a város határán kívül lévő, üzemen kívüli gyárba kísérték ki, ahol a legsanyarúbb körülmények között sínylődnek.” A kecskeméti gyűjtőtáborba kerültek a későbbiekben még Abony, Cegléd, Csongrád, Jászkarajenő, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Nagykőrös, Soltvadkert és Törtel gettóinak lakói is.
A túlzsúfoltság elviselhetetlen volt. Egyes becslések szerint mintegy 70 személy lett öngyilkos. A deportálás előtti napokban pesti cionisták hamis papírokkal a téglagyárból 13 zsidót kimentettek. A gyűjtőtáborból két szakaszban deportálták a zsidókat: az elsőre 1944. június 27-én, a másodikra június 29-én került sor. Bár eredetileg a kecskeméti gyűjtőtáborból a zsidók egy részét ausztriai munkatáborokba (Strasshof környéke) szánták, úgy tűnik, végül mindenkit az auschwitz-birkenaui haláltáborba szállítottak.
A kecskeméti zsidók közül a deportálást végül 70 nő és 4 férfi élte túl. forrás: zsidomult..hu

Комментарии

Информация по комментариям в разработке