Vajtó Lajos őszintén elmondta: komoly konfliktusok vannak Nellyvel!

Описание к видео Vajtó Lajos őszintén elmondta: komoly konfliktusok vannak Nellyvel!

#sztárok #kiskegyed #vajtolajos #fesüsnelly #horvathcsenge

Vajtó Lajos őszintén elmondta: komoly konfliktusok vannak Nellyvel.

Kolléganőnk, Berta Bernadett Vajtó Lajos üzletemberrel beszélgetett, aki a hazai médiában Fésűs Nelly színésznő férjeként lett igazán ismert, de kalandregénybe illő az élete. Most először elárulta, hogy mivel foglalkozott hosszú ideig és nagyon nehéz gyermekkoráról is beszélt. Általános iskolás korában nevelőintézetbe tette az apja és veréssel büntette. De ő ennek ellenére szeretettel, tisztelettel beszél róla.

A színésznővel 13 éve vannak együtt, 5 éve házasok és jót nevet azon, ha álompárnak nevezik őket. – Komoly konfliktusok vannak köztünk a gyermeknevelést illetően. – árulta el. Nellynek van egy korábbi kapcsolatából egy gyönyörű lánya, Csenge, akinek ugyan Vajtó nem akart az édesapja lenni, de nehezen érintette, hogy nem azt csinálja, amit kellene. - Én éltem egy fedél alatt vele. A nap 24 órájában, ha baj volt, nekem kellett intézni, ha az utcán konfliktus volt, nekem kellett odaszaladni. Én neveltem. Egy kisgyereket láttam felnőni, láttam milyen tehetséges, és nem azt csinálja, amit kellene, amiben baromi tehetség. Éppen ebből adódóan már nem lakik velünk, mert én egy szigorú ember vagyok.

Vajtó arról is beszélt, amikor megtudta, hogy Nelly terhes, az volt az első gondolata, hogy ez a baba ne szülessen meg, már meg volt az abortusz időpontja. – Nelly védekezett, ez teljes döbbenet volt, felelőtlenségnek tartottam, hogy bevállaljuk ezt a babát. Apám 56évesen halt meg, én 54 voltam, amikor megfogant a pici. A táskájában volt a csekk az abortuszra, aztán kivettem a csekket és ő elmenet a postára és felhívott, hogy nem találja a csekket. Megfogadtam, hogy ezt nem fogom elmondani, mert most már szégyellem.

Facebook ►   / kiskegyed  
Instagram ►  / kiskegyed  
Feliratkozás a Kiskegyed YouTube csatornájára ►
   / @kiskegyedtv  
https://www.kiskegyed.hu/

Комментарии

Информация по комментариям в разработке