Háy János: Nem gondoltam volna, hogy hivatalosan el fogok indulni ezen a pályán

Описание к видео Háy János: Nem gondoltam volna, hogy hivatalosan el fogok indulni ezen a pályán

Az egész írás a te lelki változásaidat követi le - mondta Háy János, a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj zsűritagja abban a videóban, amelyben többek között az első és a második könyv megírása közti különbségekről, az ösztöndíjak jelentőségéről beszél, sőt kifejti azt is, miért érdemes szerinte egyáltalán írni.

A Mastercard – Alkotótárs programmal a Mastercard® és Könyves Magazin egy olyan egyedülálló alkotói ösztöndíjat hozott létre, amelynek célja a kortárs fiatal irodalom támogatása: az ösztöndíjprogram a szabad alkotás lehetőségét megteremtve segíti a fiatal szerzőket, hogy a pályakezdést követően megtehessék a következő lépést az írói életpálya kialakításában. A pályázat ennek megfelelően nem meglévő műveket díjaz, hanem munkaterveket, jövőbeli lehetőségeket, mert az alkotást kívánja támogatni. A nyílt pályázaton 2024. március 24. éjfélig jelentkezhet minden olyan, a 40. évét be nem töltött szerző, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két önálló prózai vagy verseskötete. A pályázati feltételek és a jelentkezéshez szükséges további információk megtalálhatók a https://konyvesmagazin.hu/alkototars oldalon.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке