Mi a baj az emberi jogokkal?

Jogunk van minden vágyunkhoz? Honnan származnak az emberi jogok? 👥 Filemon Norbert az Axiómán.

Ha tetszett a videó, kövess minket az alábbi platformokon:

▲ YouTubeon ➡️   / axioma  
▲ Facebookon ➡️   / axiomamedia  
▲ Instagram ➡️   / axiomamedia  
▲ TikTok ➡️ https://vm.tiktok.com/ZMLPKYeuh/
▲ Twitter ➡️   / axiomamedia  
▲ Honlapunkon ➡️ https://axioma.hu/

Szöveg:

Feltétel nélküli alapjövedelem? Ingyenes egészségügy? Házasság mindenkinek? De mégis, hogy jönnek ide az emberi jogok?

Nos, ez egy régi történet.

Egy spártai király egyszer megmagyarázta a perzsa uralkodónak, hogy miért olyan veszélyes ellenfelek a görögök:

“Mert az ő uruk és parancsolójuk a törvény, amelyet jobban félnek, mint téged az alattvalóid, s azt teszik, amit a törvény parancsol.”

A törvény félelme itt azt jelenti, hogy nem a szenvedélyektől vezérelve, hanem a józan ész alapján döntünk. A különbség tehát az, hogy a zsarnok haragjától félő perzsával szemben, egy görög a belső törvényt féli, ezért nem hátrál meg a csatamezőn.

A görögök tudták, hogy hatalmas szakadék van az emberi cselekvésben. A probléma örök és mindenkit érint. Az ember természete szerint ugyan értelmes, de szabad akarata van. Tetteink óhatatlanul elmaradnak a szavainktól. Mindennapi tapasztalatunk, hogy felismerjük, hogy mit kell tennünk, de mégsem tesszük meg.

Az ember szívébe írott természettörvény az, ami segít megkülönböztetni a jót a rossztól, a helyest a helytelentől. Arra tanít, hogy az értelmünk és a szenvedélyeink harmóniában legyenek egymással. Ezt a harmóniát nevezzük erénynek, a jó szolgálatába állított szenvedélynek.

A klasszikus nézet feltételezi, hogy van objektív jó, amely megismerhető. Így ha megértjük, hogy mi a célunk, és ha elérjük azt, akkor leszünk boldogok. A természettörvény tehát nem korlátozza a szabadságunkat. Épp ellenkezőleg, ez teszi igazán szabaddá a cselekvőt.

Legalábbis így gondolták a klasszikusok: Szókratész, Platón és Arisztotelész.
Ezt a szakadékot, tehát nem a keresztények találták ki, de a kereszt botránya hozta újra napvilágra. A hit, hogy Isten Fia meghalt az emberek bűneiért.

A középkorban megkeresztelték Arisztotelészt. A gyakorlatias görög megközelítést összeegyeztették a keresztény tanokkal, azonban a modernitás alkonyán két forradalmian új elmélet született a szakadék áthidalására:

Az egyiket Niccoló Machiavelli alkotta. Ő nem vetette el a természettörvényt, de azt hirdette, hogy a fejedelemnek tudnia kell, hogy mikor lépjen a bűnös cselekedetek útjára. Ha választania kell, akkor jobb, ha félik, mintha szeretik. És ha úgy adódik, akkor el kell temetnie lelkiismeretét, hogy learassa gonosz cselekedeteinek pozitív gyümölcseit. Mert úgy szokott történni - írja Machiavelli: “hogy az olyan embernek, aki mindenkihez jó akar lenni, gonoszok okozzák a vesztét.”

A másik elmélet Martin Luther nevéhez fűződik. A német szerzetes elutasította az Egyház hagyományos tanítását a megigazulásról. Ennek az lényege, hogy egyedül az jut a mennyországba, aki nem csak hisz, de jól is cselekszik. Luther azonban úgy vélte, hogy az üdvösség elválasztható a cselekvéstől, mondván: sola fide, egyedül a hit számít. De ha egy hívőnek nincs szüksége jó cselekedetekre, akkor törvényre sincs. Ezért a törvény elsődleges funkciója nála abban áll, hogy bemutassa: ezt a lécet lehetetlen megugrani.

Machiavelli tehát a félelmet helyezte a természettörvény helyére, Luther pedig egyedül a hit szubjektív aktusát hangsúlyozta. Ilyen előzmények után érkezünk a természettörvény kora után a természetes jogok korába, ahol már nincs objektív jó, vagy legalábbis nehezen megismerhető. Így már csak azt az elvet kell védeni, hogy mindenki úgy legyen boldog, ahogy akar. Ez a természetes jogok lényege.

De hogyan történt ez?

Thomas Hobbes végképp felszámolta a görögök praktikus hozzáállását a cselekvéshez. Aláásta a keresztény tanítást a természettörvényről és a szabad akaratról.
A liberalizmus atyja volt az, aki elválasztotta a jogokat a törvénytől. Az emberi létezés alapját a haláltól való félelemben látta. Az egyének szerinte teljesen szabadok és nincsenek mások iránt kötelességeik. Hobbes világában tombol az erőszak. Mindenki harcol mindenkivel, és önvédelmi küzdelmében mindenkinek, mindenhez joga van.

A probléma ezzel az, hogy így a jogoknak már nincs jelentése. Egy olyan világban ugyanis, ahol ember embernek farkasa, már nincs természettörvény. És ahol már morális iránytű sincs, miért lennének jogok?

Ha így értelmezzük a természetes jogokat, akkor előbb-utóbb a vágyainkat is emberi jognak nevezzük, és az egyetemes egyenlőség nevében hadat viselünk a józanész ellen.
Ezt látjuk akkor, amikor a korlátlan jogkiterjesztés aláássa az Egyház, az egyetem és a nemzetállam tekintélyét. Ez logikus, mert ha az akarat és jog azonos, akkor a kérdés már nem az, hogy helyes-e amit akarunk, hanem, hogy hogyan érjük el, amit akarunk.