Állásfoglalást kért a kormánytól az Integritás Hatóság az Európai Ügyészség miatt | 24.hu

Описание к видео Állásfoglalást kért a kormánytól az Integritás Hatóság az Európai Ügyészség miatt | 24.hu

Az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult az Integritás Hatóság (IH): a kormánytól várnak állásfoglalást arról, hogy meddig mehetnek el az együttműködésben az Európai Ügyészséggel. Utóbbi ugyanis azzal kereste meg a hatóságot, hogy alakítsák ki a formális kereteket az adatok, iratanyagok átadásáról, az információk megosztásáról. Biró Ferenc Pál, az IH elnöke a Della adásában elmondta: a hatóságnak van ezzel kapcsolatban egy jogértelmezése – nem mellesleg pedig törvényi kötelezettsége arra, hogy a nyomozó szervekhez megtett feljelentéseit szimultán biztosítsa a csalás elleni uniós hivatalnak (OLAF) és az Európai Ügyészségnek is – de az igazságügyi tárcától várnak állásfoglalást. „Mégiscsak ők a jogszabályok gazdái” – tette hozzá vendégünk.

Rákérdeztünk arra is, volt-e következménye annak az év eleji találkozónak, amely során Magyar Pétertől kértek és kaptak információkat. „Mi, mint hatóság, ezt a beszélgetést, illetve ezt az egész kontextust, mint bejelentést kezeltük, Magyar Pétert is mint bejelentőt kezeltük, ebből következően ehhez nem fogok tudni további kommentárt fűzni” – közölte az elnök, aki további kérdésünkre, hogy ebből az következik, indult vizsgálat, azt válaszolta: „Ebből mindenki azt von le, amit szeretne.”

Hírek, cikkek:
https://24.hu

24 Extra:
https://24.hu/elofizetes

Hírlevelek:
https://24.hu/hirlevel-feliratkozas

E-mail:
[email protected]
[email protected]

Közösség:
  / 24ponthu  
  / 24ponthu  
  / 24ponthu  

#24ponthu #della #podcast #integritáshatóság

Комментарии

Информация по комментариям в разработке