Görbicz Tamás - Mitől gerjed Isten haragra?

Описание к видео Görbicz Tamás - Mitől gerjed Isten haragra?

Három fő ok lefedi a a bibliai versek döntő többségét.
1. Isten a világ teremtője és bírája, a szava által létrehozott REND (kozmosz) jó, ennek a rendnek a felborulása pedig rossz. Istent a rend megbomlása, a "rendetlenség" arra ösztönzi, hogy helyreállítsa a jó rendet. Ezt a sürgető belső vágyat a rend helyreállítására jelenti első körben Istennél a "harag", és nem valami gyarló, emberi indulatot. (Ember haragja Isten igazságát nem munkálja.)
2. Isten a népének királya, s a királynak két fontos feladata van.
Az egyik, hogy védelmezze a népét a külső támadásokkal szemben. Ezért, aki Isten népére támad, Isten haragjával találja magát szemben.
A másik, hogy a szent nép, az Isten népe, kiábrázolja Isten uralmát. Példát és mintát ad az egész világ számára. S ha a szent nép csak a szájával tiszteli Istent, de a tetteivel tagadja, Isten feladata, hogy rendet tegyen és számon kérje a bűnösöket és képmutatókat. ("Miért mondjátok nekem, Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?" "Miattatok káromolják az igaz útat")
3. Isten buzgón (féltőn) szerető Isten, és ilyen a Szelleme is, amely a hívőkben lakozik. Ezért, ha a hívő a világgal kokettál, Isten Szelleme felizzik benne, és addig élesztgeti a lelkiismeretét, amíg meg nem tér (Jak4,4-5).
Isten haragja nem elpusztítani akar, nem ellenünk van, hanem értünk. Megváltott, hívő embereket - még ha gyarlók is - Isten haragjával fenyegetni a legnagyobb visszaélés.

Az ingatlanvásárlásra elkülönített számla száma:
10918001-00000009-95530083
külföldről (Budapesti Autonóm Gyülekezet, H-1078 Budapest, Murányi utca 61. fsz.1)
Swift: BACXHUHB
Iban: HU93 1091 8001 0000 0009 9553 0083

Iratkozz fel a csatornára, és kérj értesítést arról, ha új tartalmat töltöttünk fel!
Követhetsz minket a www.facebook.com/bpa.hu oldalon is!
Támogathatsz minket adód 1%+1%-ának felajánlásával!
A BpA technikai száma: 0664
Az Oázis 2000 Alapítvány adószáma: 18096679-1-42
A Budapesti Autonóm Gyülekezetben készült további felvételek, és a Gyülekezettel kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon a http://www.bpa.hu/ oldalon.
Itt tudod támogatni, hogy még több és még jobb minőségű tartalmat tudjunk gyártani: https://www.paypal.com/donate?hosted_...

Комментарии

Информация по комментариям в разработке