ANGYALSZÓ-SZENT MIHÁLY HIMNUSZ

Описание к видео ANGYALSZÓ-SZENT MIHÁLY HIMNUSZ

Himnusz története…

Szent Mihály Himnusz

Légy mellettünk Szent Mihály, oltalmunkra készen állj.
Védd meg lelkünk nagy ügyét, Istentől nyert szent hitét.
Légy a harcban fővezér, minket így majd baj nem ér.
S minden ártó szellemen biztos lesz a győzelem.
Isten első bajnoka, lelki harcunk támasza,
Meghirdetted rég nekünk: Nincs olyan, mint Istenünk.
Győztél minden ellenen, a föllázadt lelkeken.
Áldjuk érte az Atyát, égnek, földnek bölcs Urát.
Mennyeknek főangyala, gyengeségünk gyámola,
Hozzád száll föl énekünk, védelmezőnk légy nekünk.
Hűség példaképe vagy, végóránkon el ne hagyj.
Majd ha hív a Nagy Király, légy mellettünk Szent Mihály.



Előadó: Horváth Mária énekművész
Harmonizáció: Horváth Márton Levente orgonaművész
Dallam: Kovács Judit
Szöveg: Magyar Katolikus Lexikon

A kezdetek…
2011-ben imádkozás közben vettem észre, hogy az ima mellett dallam is szól belül. Máskor is volt már olyan, hogy médiából ismert vagy kórusban tanult mű részlete visszhangzott bennem, de ez más volt. Nem értettem. Mivel egész életemben énekelek, arra gondoltam, hogy valamelyik zenemű, vagy dal részlete lehet. Bizonyára többeknek ismerős, amikor egy dallam csakúgy megragad bennünk, mert szeretjük vagy tetszik, dudorásszuk, fütyörésszük. A dallam beköltözött az életembe. Nem tudtam nem foglalkozni vele. El kezdtem keresni, melyik mű része lehet. de senki nem ismerte fel, ismerni vélték, de nem tudták beazonosítani. Fél év után felhagytam a dallam eredete keresésével, elfogadtam.

Tudható rólam, Szent Mihály arkangyalról minden információt, tanítást, könyvet, zenét keresem, kutatom, gyűjtöm évek óta. Így találtam meg a XIII. kerület Angyalföldi Szent Mihály Plébánia honlapján a Szent Mihály Himnuszt. Ahogy olvastam a gyönyörű sorokat „lilabőrös” lettem. Minél többször olvastam annál bátrabbnak és boldogabbnak éreztem magam, teljesen átlelkesített. Azóta sem tudom ki és mikor írta e gyönyörű 12 sort, de érezhető, hogy szívből, mély hittel és meggyőződéssel fohászkodott Szent Mihály arkangyalhoz – így hálásan köszönöm mindenkinek, hogy mindez az utókornak is megmaradt. Mivel nagyon mélyen érintett a Himnusz szövege elhatároztam, hogy megtanulom fejből. Ebben a tanulási folyamatban próbáltam meg a bennem szóló ismeretlen eredetű dallammal énekelni, mely akkor már évek óta foglalkoztatott.
Ma is emlékezem, arra a hatalmas, boldogító érzésre, amikor elkezdtem a dallammal énekelni a himnuszt és megtörtént a CSODA, mert a dallam és a szöveg összeillett. ELKÉPESZTŐ BOLDOGSÁG VOLT. Attól kezdve így énekeltem, és vágyam volt, hogy mások is ezt tegyék, hogy népi énekként az emberek is megismerjék, és aki hisz Szent Mihály arkangyal erejében, oltalmában ily módon is kifejezhesse érzéseit, kérhesse segítségét. Zeneszerzőket kezdtem keresni, megkérni, hogy öntsék abba a formába, ami mindezt lehetővé teszi.
A mű fejlődésében hatalmas fejezet nyílt, amikor megismerhettem a gyönyörű hangú, mély hittel élő Horváth Mária Liszt Ferenc díjas énekesnőt. Segítségével ismertem meg Horváth Márton Levente Erkel Ferenc-díjas kortárs zeneszerzőt és orgonaművészt, akit 2017-ben felkértek a veszprémi Szent Mihály Arkangyal szobor avatásához zenemű írására. Igen felemelő volt a szoboravató ünnepségen kórusmű formában is hallani.
A mű szempontjából a „csend évei” következtek, mert „csak” magunknak énekeltük, és fogalmam sem volt arról, hogy mi történik a háttérben, mi történik Kolozsváron. 2021. márciusában az alábbi linket kaptam    • Szent Mihály himnusz (Horváth Márton ...   .
Lenyűgözött, megdöbbentett a tartalma, mert a kolozsvári Szent Mihály templom Szent Cecília Ének és Zenekara előadásában, Potyó István karnagy zenekari átiratával a felújítás alatt álló Szent Mihály templom állványzatán, védősisakos, védőruhás művészek előadásában csendült fel a Szent Mihály Himnusz.
Hogyan került Kolozsvárra?
Egy kórustag Magyarországon tanulva került a zeneszerzővel kapcsolatba és a kottát elvitte Erdélybe. A Szent Mihály himnusz eredeti változata kórusra és orgonára volt hangszerelve, de a Szent Mihály templom felújítása miatt, az orgonát nem lehetett használni. A szerző jóváhagyásával a karnagy dolgozta át zenekarra. Ez a változat szólal meg az online előadásban.

Hálás köszönetemet fejezem ki a Művészeknek, akiket a felvételen hallunk, a Budapesti-Felsővízivárosi Szent Anna Templomnak, Balasi Barnabás karnagy és orgonaművésznek a hangfelvételek létrejöttének segítésért és a Hangmérnök Úrnak.

A 2011. évi kezdetektől nagy utat tett meg a Szent Mihály Himnusz. Nagyon nagy nagy öröm, amellyel a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet népi énekként elfogadta, éneklésre ajánlja.

Ezzel az örömmel és Varga László Atya szavaival adjuk át a dalt ” Énekeljék csak lelkesen!”

TESSZÜK😊

Tudom, hiszem, vallom, hogy mindez az Isteni Gondviselő áldásával, segítségével történhetett.

Szeretettel, Judit




Kovács Judit Mentálhigiénés szakember, Pszichodráma-, Hospice-terapeuta,
Elérhetőség: +36 30 91 49 648
email: [email protected]

Комментарии

Информация по комментариям в разработке