Letegyem? Ne tegyem? - Életvitelszerű hordozás és az önállóság kapcsolata

#kendősanyavagyok #válaszkészanya #kendősanyavlog #ösztönösanya
Mamimotiváló videók kisgyermekes anyukáknak 🌈❤️ - Válaszkész gondoskodás 🌈Kötődő nevelés 🌈 Pénteken 16:00-kor új videó! Minden hónap második péntekjén LIVE!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nemrég érdekes levelet kaptam egy anyukától, aki részt vett a hordozós klubban. Azt mondta neki a gyermekgondozás körüli személyek egyike, hogy amikor ébren van, tegye le minél többet, hogy megtanuljon elleni/eljátszani magában, altatni ne nagyon altassa, hogy megtanuljon egyedül aludni, séták alkalmával pedig szoktassa a babakocsihoz. Joggal kérdezte ezért az édesanya, hogy hova férne bele a “napirendjükbe” a hordozás?
Ennek kapcsán nekem is eszembe jutottak első kisbabás napjaim. A rengeteg ellentmondó vélemény mellett eligazodni… Például, hogy meg kell-e tanulni a gyereknek egyedül aludni? Hozzá kell-e szoktatni a babakocsihoz, vagy nem? Jó-e az, hogy “magunkhoz” szoktatjuk a hordozással, vagy nem? Adjunk-e cumit, vagy sem? Lehet-e túletetni anyatejjel, vagy sem? Jó-e, ha minden jelre mellre teszem, vagy sem?

Én már az első várandósságomban elolvastam egy könyvet, aminek hatására éreztem, hogy a kisbabámnak és nekem is akkor jó, ha magamon hordozom a hordozókendő ölelésében, és ő belélegezheti szabadon az illatomat, és hallhatja a szívverésemet. Elhittem, hogy nem ettől lesz anyámasszony katonája, és nem ettől nem lesz önálló. Elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy a nálunk sokkal ösztönösebb népek fele ennyire nem görcsölnek rá a baba körüli teendőkre. Nem próbálják a kisbabákat “tanítani” erre-arra, és nem várják el azt, ami evolúciósan sem elvárható egy magatehetetlen kis lénytől, hogy jól érezze magát “egyedül”, védtelenül.

Elhittem azt is, hogy az a legtöbb, amit tehetek a kisbabámért, ha magamat adom. Ha álmos, és aludni szeretne, akkor altatom, ha cicin szeretne megnyugodni, akkor hagyom, és nem pótolom önmagamat egy műanyagdarabbal, amit szintén szopizni kell. Elfogadtam, hogy a kisbabámnak nem feltétlenül jó kiszolgáltatottan, vízszintesen feküdni egy mozgó dobozban, amit babakocsinak hívunk, hanem sokkal jobb neki függőlegesen, a hátamon, “embermagasságból”, a testközelségben ismerkedni a világgal.

Ráadásul az is feltűnt, hogy kisbabaként hétről-hétre minden változik. Amikor a más szülők végre megtanítják a kisbabájuknak, például, hogy hogyan kell egyedül aludni, akkor beindul a fogzás miatti nyugtalanság, és a mozgásfejlődés, amikor már nem akadály átjutni a szülők ágyába, és kezdhetjük az egészet elölről. Szóval szerintem teljesen fölösleges ezen görcsölni. Bizonyos dolgokra egész egyszerűen akkor lesz képes a gyermek, amikor idegrendszerileg érett lesz rá.

Nemrég részt vettem az Első Magyar Babahordozó Konferencián, ahol
Rosie Knowles, A miért fontos a babahordozás című könyv szerzője előadásában elhangzott, hogy a kisbaba agyában 1 millió idegi kapcsolat alakul ki másodpercenként, az alapján, hogy a szervájára (igényére, panaszára, sírására, jelzésére) milyen válasz érkezik.

A letett csecsemőkben, akiknek a sírására nem érkezik válasz, a stressz hormonszint emelkedik meg, és bennük egész életükben magasabb tartományban marad, míg a korai kötődésben az oxytocin, a nyugalom, a szeretethormonja emelkedik meg, és áll be magasabb tartományokba. Rosie Knowles szerint ezért élete első hónapjaiban, éveiben bármennyi időre, bármilyen élethelyzetben, bármit is csinálunk tartsuk testközelben, magunkon, vagy a karjainkban a gyermekünket, és így szilárd talajon fog későbbiekben állni.

A másik gyakori érv, ami az életvitelszerű hordozás ellen fel szoktak hozni, az az, hogy ha folyton ránk van kötve a gyermek, akkor mitől fog beindulni a mozgásfejlődése. Az igazság viszont az, hogy a mozgásfejlődést az agykéreg irányítja, ezért a mozgásfejlődés háttere az idegrendszeri érés, és nem pedig az, hogy milyen sokat tettük le hasra, vagy hanyatt a kisbabát. Az idegrendszeri érés motorja pedig: az érintés, a mozgatás, a biztonság, és a stresszmentesség. Ilyen szempontból pedig a hordozás, vagyis az érintés, a mozgatva levés, és biztonság hármasa a legjobb korai fejlesztés!

És most jöjjenek a saját tapasztalataim. Közben az elsőszülött kisfiam már három éves lett, és most újra van kisbabám, akit nonstop hordozhatok. És hogy mi lett a most három éves, nonstop hordozott, szoptatott, együtt alvós kisfiamból? Egy magabiztos, önálló kisfiú, akinek a mozgásfejlődésében abszolút minden időben történt, ráadásul elképesztő egyensúlyérzékkel, és ügyességgel van megáldva. Másfél éves korától szobatiszta és pont azóta gyönyörűen beszél is. Nem egy aqyámasszonykatonája, az biztos. Úgyhogy én boldogan hordozom őket, mert ez nekem is, nekik is a legjobb. Örülök, hogy megoszthattam ezeket veletek.