Furcsa jelenetnek lehetünk szemtanúi, a nagyra nőtt kakukkfiókát egy picike madár eteti.
Kakukk mama ugyanis nem maga költi ki tojásait, inkább más, nála kisebbek fészkébe rakja,
a nevelőszülőknek pedig aztán keményen meg kell dolgozniuk,
hogy a méretes, náluk is jóval nagyobb mostohagyereket jóllakassák.
A kakukk eme szemtelensége az állatvilág egyik legbizarrabb jelensége,
fiókái sem különbek, mert még ki is tessékelik a többieket, hogy minden ételt ők egyedül kapjanak.
De honnan van a kakukknak képe mások fészkébe tojni és így kihasználni őket?
A többi szárnyas pedig hogyan nem veszi észre, hogy az ott nem is a saját fiókája?
A kakukk állítólagos mentsége, hogy az egyik legkorábbi költözőmadárként sietnie kell,
mert még a nyár közepén útra kel Afrikába és addig mindent el kell intéznie.
Számára legegyszerűbb megoldásként pedig ezt találta ki,
hogy fiókáit majd más madarak nevelik fel.
Kakukkot általában ritkán lehet látni, inkább csak a hangját halljuk a saját nevükön kakukkolva,
ezt tavasszal a hímek adják ki, hogy a tojót megpróbálják magukhoz csalogatni.
Párzás után a nőstény már nagyon csendben van, addigra akár húsz tojást is hordozhat.
Innentől trükkök egész sorozatát veti be a céljához, egy magasabb pontról figyeli a madarakat,
potenciális dajkái hazánkban elsősorban a nádiposzáta és a vörösbegy,
de közel ötven madárfaj fészkében fedeztek már fel kakukktojást.
Tollazata a ragadozó karvalyéra emlékeztet, ezzel elijeszti a kisebbeket a fészkükről,
vagy megvárja, míg azok őrizetlenül maradnak, majd belecsempészi egyetlen tojását.
Nagyon gyorsan le tud tojni, sőt még ki is cseréli vele a gazdamadár egyikét,
innen ered az oda nem illő dolgokra a kakukktojás kifejezésünk.
Elképesztően még arra is képes valahogy hogy hasonlót tojjon, mint a kiszemelt madáré.
Ha a tojás bent marad a fészekben, akkor a kakukknak már csak egy dolgot kell megoldania,
el kell fogadtatnia a fiókát is a mostohaszülővel.
A kakukkfióka kéregető hangja bár nem olyan, mint a gazda saját fiókáié, de kiváltja kívánt a hatást,
ezentúl mélynarancs színű torka is olyan erős ingerként hat,
hogy gondolkodás és kétkedés nélkül tömjék bele az újabb és újabb falatokat.
A költésparazita kakukk viselkedése bár visszatetsző, mégis érdemes egészében nézni,
ugyanis trükkjeivel a másik oldalon fejlődésre is készteti a madárvilágot.
Jó példa erre a tövisszúró gébics esete, akinek tojásfelismerő képessége olyan mértékben javult,
hogy fészkébe a kakukk többé nem rakhatja tojásait és megmenekült az élősködésétől.
KAKUKK | Állatok gyerekeknek | Ismeretterjesztő | Természetfilm | Magyar szókincs bővítése
Minden média (videó és hang) a Storyblocks ( https://www.storyblocks.com/ ), Videvo ( https://www.videvo.net/ ), Shutterstock ( https://www.shutterstock.com) és iStock (https://www.istockphoto.com/) oldalakról - Royalty-Free licensz
Feliratkozás a csatornára a / rétipipitér linken
Facebook oldal a / retipipiter linken
#kakukk #állatok #gyerekeknek
Информация по комментариям в разработке