Akusztik – avEEva - Szinte minden (Akusztik – M2 Petőfi TV)

Описание к видео Akusztik – avEEva - Szinte minden (Akusztik – M2 Petőfi TV)

Az avEEva egy győri funk-rock stílusú, lendületes, fülbemászó dallamokat játszó zenekar. Már több tehetségkutatón és számtalan jóhangulatú koncerten sikerrel bizonyították, hogy velük a vidámság és a jó hangulat a színpadon és a színpad előtt is garantált. A zenekar először akusztik trióként kezdte a zenélést, de amint sikerült dobost szerezniük a bandába, megkezdődtek az első lemez munkálatai. Idén jelent meg a második nagylemezük. Az teljes őszinteségük egyedivé és különlegessé teszi a produkciójukat. A zenekar elmondása szerint, amit a közönség lát, hall az adott koncerten, az pontosan ugyanúgy van megélve bennük kívül, belül.

Ahogy ők látták:
Nagyon kellemes volt a környezet az Akusztik felvételekor. Igazán otthonos volt a színpad. Valamint a közönség közelsége is nagyon jó volt. Klassz volt egy ilyen profi, összeszokott csapat munkáját megtapasztalni és segítségét élvezni. A felkészülés során pedig a dalaink újra gondolása igazán üdítően hatott az egész csapatra. A vendégzenészeinkkel való együtt muzsikálás pedig fantasztikus frissességet hozott a próba folyamatokba. Igazán hálásak vagyunk és nagyon megtisztelőnek tartjuk, hogy részt vehettünk ebben a műsorban. Imádtuk minden percét.


avEEva az Akusztikban, december 14-én, szombaton 23 órától a Petőfi Rádióban, december 15-én, vasárnap 20:00-tól pedig az M2 Petőfi TV-ben.

Kövess minket:
Facebook:   / m2petofitv  
Instagram:   / petofilive  
Petőfi Live: http://www.petofilive.hu/
Élő stream: http://www.mediaklikk.hu/m2-elo/

Комментарии

Информация по комментариям в разработке