Fordulj Kispej Lovam turné a Felvidéken

Описание к видео Fordulj Kispej Lovam turné a Felvidéken

Fordulj Kispej Lovam kulturális lovas turné érkezett a Felvidékre. Búcs, Hetény és Gúta után Vágfarkasdon és Alsószeliben folytatódott a turné. Az előadás során a 10 tagú táncpedagógusból és egykori hivatásos táncosokból álló csapat erdélyi legényeseket, kárpát-medencei verbunkokat és pásztortáncokat mutatott be.

Gútai turnéállomásuk a Vermes Törzs székhelye volt, amely igencsak megalapozta a hangulatot. A házigazda Vermes István, aki arra tette fel az életét, hogy a hagyományos értékeket közvetítse az új generáció számára.

A portálunknak is nyilatkozó Kovács Norbert az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület elnöke, amely évtizedes fennállása óta a magyar néphagyomány kutatását, átörökítését tekinti fő feladatának. E célok mentén végzi tevékenységét, szervezi, bonyolítja programjait. Munkája évről-évre egyre szerteágazóbb, sokszínűbb lett, melynek eredményeként a szervezet mára az egész magyar nyelvterületen, sőt több távoli országban is ismertté vált.
A táncegyüttes minden évben szervez egy hasonló turnét. Olyan helyekre próbálnak eljutni, ahol még nagy hagyománnyal bír a néptánc és a népi szokások ápolása. A táncegyüttes tagjai a magyar néptánc-élet kiemelkedő képviselői: Antal Áron, Appelshoffer János, Besenyő Gábor, Farkas László, Hahn-Kakas István, Ihász László, Kádár Ignác, Kovács Norbert, Leidinger Dömötör, Szabó Szilárd, Végső Miklós.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке