DTK: Elviszlek magammal – Kormos Anett (évadpremier)

Описание к видео DTK: Elviszlek magammal – Kormos Anett (évadpremier)

Katt a feliratkozáshoz!    / @wmnmagazin  
WMN Facebook:   / wmnmagazin;  
WMN nyitóoldala: https://wmn.hu/
WMN hírlevél: https://wmn.hu/hirlevel-feliratkozas

Kormos Anett humorista, forgatókönyvíró, a WMN korábbi szerzője utoljára hat és fél éve ült D. Tóth Kriszta mellett az Elviszlek magammal autójában. Anett eredetileg újságírónak tanult és abban a szakmában is dolgozott a kétezres évek elején, de azt tapasztalta, hogy az akkori úgynevezett női magazinoknál nincs igény a viccesebb tartalmakra. 2006-ban Ingyen színház címmel novelláskötete jelent meg. Közben férjhez ment, megszülettek a gyerekei, és éppen az ő nevelésükkel volt elfoglalva, amikor Magyarországon is megjelent a standup műfaj. Gyerekkorában sok kabarét nézett a szüleivel, és az induló Showder Klubot látva úgy gondolta, hogy „ezt ő is tudná csinálni”. 2009-ben benevezett a Magyar Televízió Mondom a magamát! című tehetségkutatójára, ahol Litkai Gergely felfedezte, és ő lett a Dumaszínház első női tagja. Standupos karrierje mellett elkezdett forgatókönyvírással foglalkozni, olyan sorozatok készítésében vett részt, mint A mi kis falunk vagy a Mintaapák. Két tizenéves lánya van, akiket szerinte már nem kell nevelni.
A kamasz szülőségről, a házasság intézményéről, válásáról és a szakmai váltásairól is mesélt útközben – otthonról az új önálló estjének helyszínére.

Támogatóink:
Audi Magyarország (https://wwww.audi.hu)
Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (https://www.allianz.hu/hu_HU/lakossag...)
OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (https://www.omv.hu/hu-hu/toltoallomas...)

Комментарии

Информация по комментариям в разработке