Szabó Kimmel Tamás és a falunapi részeg

Описание к видео Szabó Kimmel Tamás és a falunapi részeg

Kiderül milyen érdekeltsége van D Tóth Krisztának a kaposvári Déryné Vándorszíntársulatban, ahol Szabó Kimmel Tamás játszott. A "Déryné" elődjét, a Kaposvári Ifjúsági Színpadot 1979 alapította az akkor még fiatal tanárként, ma már dramaturgként és rendezőként dolgozó Török Tamás. A valódi „Déryné" egyesületként 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy a fiataloknak lehetőséget biztosítson arra, hogy szabadidejüket értelmesen töltsék el. Nevét annak köszönheti, hogy a társulatnak nem volt székhelye, vándor életmódot folytattak, akárcsak a 19. századi vándorszínészek. A társulat „kemény magját" mindig helyi gimnazisták, főiskolások alkotják, akik színházteremtő tevékenységükkel megjelennek például Kaposvár legnívósabb nemzeti ünnepein, de a város vonzáskörében is rengeteg fellépéssel bírnak. A társulat 2003-ban 213 előadást mondhatott magáénak, mely történetében rekordnak számít. Azóta ez a szám átlag évi 98 előadásra csökkent. A társulat vallja, hogy fontos az, hogy ott teremtsenek színházat, ahol a közönség van. Éppen ezért gyakran lépnek ugyanúgy falunapokon, mint nagy városi rendezvényeken. Az egyesület utánpótlását a társulat stúdiója biztosítja, ahonnan több jelenleg színművészetis hallgató került már ki.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке