Kalocsai Zsuzsa - Vilja dal

Lehár Ferenc - A víg özvegy - Vilja dal

Ott élt a lidérc az erdők rejtekén,
Meglátta egy ifjú, egy vándorlegény.
Csak nézte, csak nézte, és úgy megörült,
És lángokat érzett a szíve körül.
Megbizsergett láz veré,
Már lelke a rossz szellemé,
Sóvárgón sóhajtott a lány felé
Vilja, ó Vilja, te szép és csodás
Légy az enyém, soha el ne bocsáss!
Vilja egy csókod már a sírba temet,
Néked adom éltemet.
Vilja, ó Vilja, te szép és csodás
Légy az enyém, soha el ne bocsáss,
Vilja egy csókod már a sírba temet,
Néked adom éltemet!

És szólt a lidérc, a tiéd leszek én!
S ölelte mohón, lobogón a legényt.
A földi leánynak a csókja fagyos,
A tündér lány csókja forró, zamatos.
Megdidergett láz veré,
Már lelke a rossz szellemé,
És végsőt sóhajtott a lány felé,
Vilja, ó Vilja, te szép és csodás,
Légy az enyém, soha el ne bocsáss,
Vilja egy csókod már a sírba temet,
Néked adom éltemet.
Vilja, ó Vilja, te szép és csodás
Légy az enyém, soha el ne bocsáss,
Vilja egy csókod már a sírba temet,
Néked adom éltemet!