A pokol kapujában

Описание к видео A pokol kapujában

Sajnos nem jutottam be a pokolba, mert zárva volt...
Pedig Becsó képviselő már egy hónapja ünnepélyesen átadta a 400 millió forintos EU-s projektben épített bizarr "turisztikai attrakciót" Tar községben, de a turisták seregének még várnia kell erre a rendkívüli élményre. Elmentem az önkormányzathoz, de ott nem tudták megmondani, mikortól élvezhető a fideszes pokol - szerintük talán márciusban megnyílik majd.
Így továbbra is csak Becsó képviselő posztjaiból elcsent képekből lehet sejtésünk, mi vár ránk ebben a közbeszerzési értesítő szerint 97 nm-es földalatti csodában. Azért kintről is lehet látni már most is ezt-azt és a közbeszerzési értesítőből is megtudunk pár dolgot. Pl. azt, hogy díszburkolat nagy részét egyszerűen elfelejtették lerakni, valamint a pokol melletti romok felfalazása sem valósult meg.
A 97 négyzetméternyi pokol bruttó 91 milliót vitt el a 400 millióból. (A maradék pénzből 50 millióért építettek egy 100 nm-es (jelenleg töküres) fogadó épületet több száz méterrel odébb, illetve Szurdokpüspökiben egy bemutatóház épült 120 millióért, egy bicikli tároló 8 millióért, leaszfaltoztak néhány száz méter utat 11 millióért és színpadtechnikát, bicikliket és egy kávézó berendezését vették meg összesen kb 50 millióért. Hogy a maradék 70 millió hova került, azt nem tudni. Lehet, hogy a pokolra) A poklot , miképpen a többi projekt elemet is, Toldi Csaba egyéni vállalkozó építette.

#magyarország #fideszmaffia
#hadházyákos

Комментарии

Информация по комментариям в разработке