A Szent Szellemhez való kapcsolódásunk szintjei - Németh Sándor igehirdetése

Описание к видео A Szent Szellemhez való kapcsolódásunk szintjei - Németh Sándor igehirdetése

Vidám Vasárnap - 2018. május 13.
Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

A Szent Szellem vétele, az Isten Szellemével való betöltekezés az Újszövetségben minden hívő előjoga és egyben kötelessége. Az Apostolok cselekedetei beszámolói alapján a Szentlélek megérkezését – amikor a hívők vették Isten Szellemét, betöltekeztek Szent Szellemmel – minden esetben érzékszervekkel megtapasztalható konkrét jelek tették egyértelművé az emberek számára. A Szent Szellemmel való betöltekezésünket követően három szinten kapcsolódunk Isten Szelleméhez:

1. Szent Szellem velünk van, hogy segítsen, támogasson, védelmezzen és vezessen.

2. Szent Szellem bennünk van: legyőzi a testi természetünket; kialakítja bennünk a krisztusi jellemet; segíti a spirituális, keresztény identitásunk megújítását, erősítését; segít imádkozni; elvezet minden igazságra; a bekövetkezendő dolgokat kijelenti számunkra.

3. Szent Szellem rajtunk van: kenetével beburkol, körülvesz, betakar, amely a hiteles tanúsághoz szükséges.

Elhangzott igék
Apostolok Cselekedetei 8:14-17
János Evangéliuma 14:16-17
Ézsaiás könyve 41:10-13

Комментарии

Информация по комментариям в разработке