Oláh palacsinta, stíriai metélt, vagy meggyesdobálós? Pogány Judit az „ENNI, VAGY NEM ENNI?!”-ben

Описание к видео Oláh palacsinta, stíriai metélt, vagy meggyesdobálós? Pogány Judit az „ENNI, VAGY NEM ENNI?!”-ben

Ma három éve, hogy a KultúRecept első adását megosztottuk. Ezt a születésnapot azzal ünnepeljük, hogy egyrészt egy hosszabb kihagyás után újraindulunk, másrészt ezentúl podcast formában is elérhetővé tesszük beszélgetéseinket a Papagenon.

Ennek az együttműködésnek köszönhetően indítjuk el az „Enni, vagy nem enni?” -sorozatunkat, melynek első meghívott vendége Pogány Judit, az Örkény Színház színművésze.
Pogány Judit Kaposváron született, Budapesten nőtt fel, Békéscsabán végezte középiskolai tanulmányait. Színészi pályája Kaposváron kezdődött, 1978-ban Budapestre szerződött a Nemzeti Színházba, majd két évvel később ismét a kaposvári Csiky Gergely Színházba egészen 1994-ig, ezt követően 10 év szabadúszó lét következett, mely időszakban az Örkény, a József Attila, a budapesti Katona József színházakban játszott rendszeresen. 2004 óta az Örkény Színház tagja. Hangját egy egész ország ismeri a legkisebbektől a legnagyobbakig, hiszen olyan meghatározó mesehősöknek kölcsönözte azt, mint a kis Vuk, Szaffi, Niki, Viki, Tiki a Kacsamesékből, hogy csak néhányat soroljak fel a leghíresebb szinkronszerepei közül... Megszámlálhatatlanul sok színpadi, filmes szereppel a háta mögött az ország egyik legmeghatározóbb művésze.

Műsorvezető: Jókai Ági
Felvétel: 4K Media Studio
Utómunka: Stankovics Anna és Torma Sándor
Technikai munkatárs: Fejér Tamás
Zene: Twelvetones Production Music
Kreatív tanácsadó: Nagy Dorottya
Médiapartner: ‪@PapagenoLIVE‬

Комментарии

Информация по комментариям в разработке