Kvantum - 2024. május

Описание к видео Kvantum - 2024. május

A gerincvelő betegségeinek a gyógyításában is fölhasználható a hírvivő RNS, minden eddiginél többen voltak a fény napján a szuperlézer-központban, új véragygát modellt szerkesztettek a Szegedi Biológiai Központ fiatal kutatói, újságírói díjat adott a Magyar Tudományos Akadémia a Kvantumért.
- A hírvivő RNS nevét a COVID járványban ismertük meg. Ezzel a technológiával készültek a betegség elleni leghatékonyabb vakcinák. Már akkor elhangzott, hogy a találmányt az orvostudományban sokkal szélesebb körben lehet alkalmazni, nem csak védőoltások fejlesztésére. A Szegedi Tudományegyetem Anatómiai Intézetében a gerincvelő betegségeinek gyógyításában való fölhasználását vizsgálják.
- A Nap az egyik legfontosabb fényforrása az embernek, hiszen vitaminnal gazdagítja a szervezetet. A fény jelensége azonban mindenütt jelen van a művészettől egészen a tudományig. Az ELI fény napja, az utóbbiak közzé tartozik. A látogatóknak az eseményen valóban volt lehetősége „megvilágosodni”.
- A véragygát az agyi hajszálerek védekező rendszere, amely megakadályozza, hogy káros anyagok kerüljenek be az agyba. Orvosbiológiai szempontból azonban ez a fontos funkciója egyben problémát is jelent, hiszen ha az agy megbetegszik, meggátolja az orvosságok bejuttatását. A vele kapcsolatos kutatások egyik fő iránya, hogy miképpen lehet kikapcsolni, kicselezni gátló szerepét. Erre találtak egy új módszert a Szegedi Biológiai Központ fiatal kutatói.
- A Magyra Tudományos Akadémia minden évben díjaz egy újságírót, aki a tudomány népszerűsítésében aktívan részt vesz. Idén az elismerést nekem ítélték oda, döntően a Kvantum című műsorért. A díjat az MTA közgyűlését adták át a pesti Vigadóban. Az alkalmat arra is kihasználtuk, hogy néhány ismert tudóst megkérdezzünk: miért tartja fontosnak a valódi tudományos eredmények közhírré tételé és as harcot a téves nézek ellen.

Комментарии

Информация по комментариям в разработке