HOLTAN TALÁLTÁK MEG A 24 NAPJA ELTŰNT FIATALT

Описание к видео HOLTAN TALÁLTÁK MEG A 24 NAPJA ELTŰNT FIATALT

Miért kellett Tóth Balázsnak meghalnia?

A Moloch egy emberek által elképzelt istenség, egy bálvány, amelynek rendszerint bronz szobrot állítottak. Jó termés és más égi áldás reményében a pogányok ennek az istenségnek úgy áldoztak, hogy a szobor kezét tűzzel felhevítették, és a gyermekeiket belehelyezték, élve elégetvén őket.

Az új pogány szokások szerint az emberek úgy áldoznak a Molochnak, hogy olyan pogány dogmákat és szokásokat fogadnak be, amelyek szembemennek az Élő Isten szavával, amelyet ő a próféták, Jézus Krisztus és az apostolok által kijelentett. Ennek a hamis istentiszteletnek ma is az a következménye, hogy a szülő elveszíti a gyermekét, ami egyben a saját lelkének elvesztését is jelenti.

'Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Izráel fiainak pedig mondd meg: Valaki Izráel fiai közül és az Izráelben tartózkodó jövevények közül odaadja az ő magzatát a Moloknak, halállal lakoljon, a földnek népe kövezze agyon kővel. Én is kiontom haragomat az ilyen emberre, és kiirtom azt az ő népe közül, mivelhogy adott az ő magzatából a Moloknak, hogy megfertőztesse az én szentségemet, és megszentségtelenítse az én szent nevemet. Ha pedig a föld népe behúnyja szemeit az ilyen ember előtt, a mikor az oda adja az ő magzatát a Moloknak, és azt meg nem öli: Akkor én ontom ki haragomat arra az emberre és annak házanépére, és kiirtom azt és mindazokat, a kik ő utána paráználkodnak, hogy a Molokkal paráználkodjanak, az ő népök közül. A mely ember pedig az ígézőkhöz és a jövendőmondókhoz fordul, hogy azok után paráználkodjék, arra is kiontom haragomat, és kiirtom azt az ő népe közül.' 3Moz 20:1-6

https://kialtoszo.hu/miert-beteg-a-gy... ( https://kialtoszo.hu/miert-beteg-a-gy... )

https://kialtoszo.hu/miert-gyulolik-e...

Комментарии

Информация по комментариям в разработке