Elfeledett 🇬🇧 veterán az 1965-ös Hillman Imp, pedig tele van előremutató megoldásokkal

Описание к видео Elfeledett 🇬🇧 veterán az 1965-ös Hillman Imp, pedig tele van előremutató megoldásokkal

Számos műszaki elsőség kötődik a Hillman Imphez. Sorozatgyártásban ez az első brit autó alumínium motorral és váltóházzal, sőt az első farmotoros is. Az első membránrugós kuplung is ebben van, és az elsők között engedték el a lengőtengelyt a farmotoros típusok között. Ráadásul a Rootes Group, mely a Hillman márka anyacége volt, irdatlan pénzt ölt a gyártás előkészítésébe. Vadonatúj üzemet és új gyártási rendet alakítottak ki az Imp kedvéért, mert azt remélték, a tágas és ügyes négyszemélyes kisautó majd igazi pénznyomda lesz.

Ehelyett 13 év alatt alig 440 ezer kelt el a Hillman Imp-ből, ami ebben az árkategóriában édeskevés. Annyira rosszul sült el a dolog, hogy az alapító halála után az örökösök inkább eladták az egész Rootes vállalatbirodalmat a Chryslernek, de ez sem tudta megmenteni a céget. Ebben az időben amúgy sem sok nyugati autó jutott el Magyarországra, de ilyen életpályával pláne érthető, hogy mifelénk kevésbé ismert a Hillman Imp. Pedig ahogy ez az 1965-ös, és még sosem restaurált darab bemutatja, van benne bőven érdekesség!

Coventry Climax FWMV motor fotó: John Chapman (Pyrope, wikipedia)

Műszaki adatok Hillman Imp (mk I 1965)

motor: Coventry Climax FWMA
váltó: 4 fokozat manuál
lökettérfogat: 875 cm3
teljesítmény: 39 LE @ 4800 f/min
nyomaték: 70,5 Nm @ 2800 f/min
méretek: 353 x 153 x 138 cm
tengelytáv: 208 cm
csomagtér: 290 l
tömeg: 698 kg
végsebesség: 120 km/h
gyorsulás: 6,8 s

00:00 - Ma az elfeledett Hillman Imp következik!
01:01 - A Hillman Imp története
04:33 - Első élmények a Hillman Imp-ben
06:57 - A Hillman Imp MKI technikája
14:38 - Megmaradt veterán ez az 1965-ös Imp
15:42 - Érdekességek a Hillman Imp-ben
17:38 - Kényelmes a Hillman Imp?
21:05 - Az 1965-ös Hillman Imp kezelése

Tetszett? Iratkozz fel:
   / @bollagyorgy  

Kimaradt jelenetek a TikTok csatornán:
  / bolla_gyorgy_yt  

Kövess instán, mert fotó is van, nem csak video:
  / morphine500  

#hillman #imp #rootes #mini #kisautó #angol #hobbi #veterán

Комментарии

Информация по комментариям в разработке