Első osztállyal a Balaton partra! / IC 1864 Budapest Déli-Balatonlelle (TRAIN TRIP REPORT HUN)

Описание к видео Első osztállyal a Balaton partra! / IC 1864 Budapest Déli-Balatonlelle (TRAIN TRIP REPORT HUN)

Sziasztok, üdvözöllek benneteket az első belföldi vonatút elemző videóban! A három nemzetközi út után úgy gondoltam érdemes lenne 1-2 belföldi vonatot is megnézni, és hol lenne jobb kezdeni mint a balatoni nyári forgalomban. A szezon déli partjának fő tengelyvonatát választottam, amely nem más mint a Balaton InterCity. Ha létezik összetett hibrid IC akkor ez az. A különböző osztályok mellett, különböző szolgáltatású/célú kocsik futnak a vonatban. Ezért volt fontos, hogy jó korán kiérjek és még üresen be tudjam nektek mutatni a vonat nagy részét, ugyanis a legtöbb járat szinte teltházzal közlekedik. Bár a nyár folyamán nem tudtam egy komplett videót hozni egyik part forgalmáról sem, ezzel a videóval legalább az egyik legnépszerűbb járatot be tudom mutatni.
A Balaton InterCity vonatok már jó néhány éve léteznek a köztudatban. Eredetileg csak a nyári menetrend szereplői voltak, de 2020 őszétől már minden napos résztvevői a déli part forgalmának. Télen rövid és egyszerű vonatként közlekedik, míg nyáron alkalmazkodva a megnövekedett utasforgalomhoz több kocsival és jobb szolgáltatással közlekedik. Annak érdekében, hogy az összes vonatrészt probléma nélkül meg tudjam mutatni, 1. osztályú jegyet váltottam. A kényelmes és minőségi utazás nem maradt el, nagyon jó volt végre egy kicsit változatos kocsiban utazni. Emellett persze megtekintettem az étkezőkocsit is, igazán kár, hogy nem az egyik felújított darab futott a szerelvényben.
Ha szeretnétek hasonló belföldi vonatút elemző videókat, írjatok egy kommentet, illetve, hogy mely vonat/viszonylat érdekelne titeket (lehetőleg ne egy Bz-s mellékvonalat adjatok meg, mert arról nehéz jó videót csinálni).
Jó szórakozást!! :)

Flickr oldal: https://www.flickr.com/photos/1891152...
Hasonló tartalom:
- Deák Gábor:    / @deakgabor7659  

Комментарии

Информация по комментариям в разработке