Kerékpártúra 142. adás - Szomolya - Mezőkövesd

Описание к видео Kerékpártúra 142. adás - Szomolya - Mezőkövesd

Napunkat az eső sem tudta elrontani, hiszen a sok érdekes hely és látnivaló mindent rosszat feledtetett velünk. Túránkat Szomolyán kezdtük. A Vén-hegy nyugati lejtőjén, a Kaptár-völgyben a nyolc nagyobb, fülkés sziklára, kőkúpra tagolódó riolittufa vonulat Magyarország legtöbb fülkével rendelkező kaptárkő-csoportja. Húszmillió éve annak, hogy a Bükkalja környékét a heves és pusztító vulkáni tevékenységek tufával borították be. A hatalmas sziklákat mosta az eső, fújta a szél, koptatta az idő, így különös, kúp alakú képződmények jöttek létre. Később ezekbe a kőtornyokba véste az ember a fülkéket, amelyeknek eredeti funkcióját homály fedi.
Innen csupán 15 km és máris a Matyó Múzeumban találtuk magunkat.
A matyó népviselet, illetve hímzés, 2012-ben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára, 2013-ban pedig a Hungarikumok közé sorolták. Matyó Múzeumban megismerkedhetünk a jellegzetes matyó népviselettel, szokásokkal, bepillanthatunk történetébe, valamint a hímzés fejlődésébe. Utunkat a Hadas Városrész felé vettük, ami egy skanzen jellegű városrész. Zegzugos utcákon 100-150 éves házakban bemutató, alkotóhelyeket létesítettek.
A mezőkövesdi Hadas épületei hitelesen őrzik a matyóság építészetét, az egykori életformát. girbegurba utcácskákban 150-200 éves parasztházakban más-más mesterség fortélyaiba nyerhet bepillantást az érdeklődő. Van itt bútorfestő, mézeskalácsos, fazekas, szövő, tűzzománcos, de még zeneház is….
Hajdú Ráfis János gyűjteménye egyedülálló. Nem akartunk úgy hazamenni, hogy ne csodáljuk meg a közel 3.000 restaurált eszközeit, gépeit. A gyűjtemény törzsanyagát 160 gőzüzemű és robbanómotoros erőgép, 100 mezőgazdasági gép, 50 gazdasági eszköz és számos gépalkatrész, kovácsoltvas tárgy alkotja, de felfedezhető még régi benzinkút, tűzoltóautók, halottaskocsi, és egy matyó Trabant is.

Adás időpontja: 2024. május 8. szerda 07:30 M4

Ismétlés:
2024. május 10. péntek 02:55 M4
2024. május 10. péntek 03:00 M4
2024. május 16. csütörtök 04:50 M4

Комментарии

Информация по комментариям в разработке